A virágok elszáradtak már, fáradt szirmuk -akárcsak te - régen a messzeségbe, az idő sápadt fátylába olvadt. Fáj, hogy már nem tudlak érezni, életteli tested nem bújik hozzám, a cirógatásod hajamon már csak egy fáradt mosolyt ajkamra csaló emlék.
Mégis ez a gyenge mosoly, ez a bizonytalan lelki érintés az, ami reményt ad nekem, ami továbbfűzi valóságom láncszemeit, egy új füzért, melyben te már nem az alkotó vagy, hanem a csendes társ.
Aki álmaimat is hallja, látja gondolataimat és válaszul minden nap sejtéseket, felparázsló emlékek által előbújt sugallatokat kapok.
Tudom, segítesz, tudom, velem vagy akkor is, ha zaklatott őrültségeket teszek nélküled. Te megérted.
Érezlek, látlak, hangtalan bombaként csapódsz be életembe nap mint nap. Néha összezúzol, megsemmisítesz, fáradtnak érzem magam tőled. Máskor boldog vagyok, fejemet felemelem, és láthatatlan lényedre vetem a pillantásom. Boldog vagyok.
Itt vagy, soha nem is voltál másutt...
Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, mely Neked
íródott, ha te is gyászolod szerettedet
és egyedül maradtál:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése