2014. június 24., kedd

Mikor lazultál el úgy igazán?


Az emberek nagy része nem tud lazítani, egyszerűen nem megy nekik. Ennek elég sok oka lehet, kezdve attól, hogy a környezetében, ahol felnőtt, soha nem látta, hogyan kell úgy igazából ellazulni, de az is lehet, hogy azt mondják, nincs rá idő, meg egyébként is, dolgozni kell, a lazítás az egy megengedhetetlen  és értelmetlen dolog ebben a ami világban, hiszen az idő pénz...stb.. nagyon nem jó. 



Ehhez hasonló ostobaságokat  ültetnek a füledbe folyamatosan, annyira, hogy már észre sem veszed azt, hogy az egész tested egy állandó feszülésben van, egy szinte soha nem oldódó görcsben. Ez nagyon, de nagyon nem jó. 


Most, hogy egyedül vagy, mivel egyedül  maradtál, itt az ideje, hogy foglalkozz magaddal, és ez kell is, egyszerűen szükséges a továbblépéshez, az élet "éléséhez".
Most semmi mást ne tegyél, mint hogy ebben a pillanatban figyeld meg magadat: kellőképpen laza vagy ?
Ha nem, akkor melyik izmod az, amelyik a legjobban megfeszül? Az arcod? A homlokod? A gyomrod? Vagy mindez együtt?
 Ennek a nap 24 órájában egyáltalán nem vagy tudatában, én is sokszor észre sem veszem, csak amikor elkezdem tudatosan figyelmi magam akkor érzem, hogy mindenem egy görcsben áll.

Ha éjjel álmatlanul forgolódsz,  egy pillanatra tudatosan koncentrálj arra, hogy az arcizmaid és tested minden porcikája teljesen lazák legyenek, mert anélkül képtelen leszel elaludni, hiába is próbálkozol.

Ülj le egy kicsit a fotelba vagy dőlj le legalább 5 percre, és tudatosan, lazítsd el mindenedet! Ne is gondolkodj, a világ meglesz néhány percig a te gondolataid nélkül is, hidd el.
Te pedig egy jóleső nyugalmat fogsz érezni, egy békét, egyfajta oldottságot, hogy igenis,egyedül is  minden rendben van..
Tedd meg ezt naponta csak öt percig és érezni fogod a különbséget...

Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, melyet személyes tapasztalataimat felhasználva  Neked írtam, ha te is gyászolod  szerettedet, és ha úgy érzed, kell a segítség a talpraálláshoz:
http://undergroundbolt.hu/konyv/ezoterika/szeress-engem-odaatrol

                                                        Megrendelheted
   E-könyv formájában is
PDF formátumban
1 200,-Ft-ért ,itt: 

egyedullet@gmail.com





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése