Hiszen ismertük őt, elfogadtuk a hibáival együtt, hozzánőttünk, kötődtünk hozzá és mélységesen szerettük.
Teljesen más viszont az a fajta gyász, lelki fájdalom, ami a meg nem ismerésből ered, hogyha valakit még azelőtt veszítettél el, mielőtt a "tiéd" lehetett volna, mielőtt átélhetted volna vele a boldog és kevésbé boldog pillanatokat.
Amikor növekedik és fejlődik benned az éned egy része, egy kisbaba, őt már a fogantatása édes pillanatában is szereted, figyelemmel kíséred a fejlődését, és átéled vele leendő anyaságod összes felemelő stádiumát. Ezek csodálatos érzések, és egyszerűen visszahozhatatlanok, akárhányszor is esel teherbe.
A te gyermeked mindig egyedi, csodálatos lélek, és ha őt veszíted el, akár még meg sem született, akár kisbaba korában,ezt a gyászt szinte ugyanolyan nehéz a feldolgozni, mintha bármely más, közeli szeretted távozott volna.
És ő is érzi ezt, ez egészen biztos, mint ahogyan a szeretetedet is érzi, hiszen ha a teste nem is, de a lelke érett és teljes!
Biztos lehetsz benne, hogy ez a szoros anya-gyermek kötődés mindig meg fog maradni benned, és nem is kell küzdeni ellene. Ha lesz még utána két gyermeked, akkor sem fogod őt soha elfelejteni, akit egészen korán veszítettél el.
Viszont az fontos, hogy semmiképpen nem szabad, hogy a gyermekeid majd ennek bármiféle hátrányát tapasztalják, hiszen nem ők tehetnek erről a szomorú eseményről, ők is csak az anyai szeretetedre vágynak, amit nekik is ugyanúgy meg kell adnod.
A kisbabád gyászolása természetes, akár megszületett, akár nem, és ennek a gyásznak, lelki fájdalomnak lehetnek akár ugyanolyan szakaszai , mint amikor kedves,jól ismert szerettedet veszíted el.
A gyásznak azonban nem szabad túl sokáig tartani, mivel gátolni fog téged az életed újraépítésében, és nem ez a cél , és ő sem ezt akarná!
Gondolj arra, hogy az ő kis eltávozott lelke figyel téged odafentről, és azt szeretné, hogy te itt nyugodt és boldog légy.
És hidd el, ez így van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése