Talán ez a legnehezebb az egészben. Hiszen úgy érzed, kifosztottak, megsemmisültél.
Elutasítod azt, ami veled történt, és úgy érzed, személyes harcot kell vívnod ellenségeiddel:
a gyásszal, és a lelki fájdalommal.
Ez az érzés azonban sajnos csak tovább ront a helyzeteden. Bizonyított tény, hogyha bármire ellenségként tekintesz, akkor az a legkeservesebben kínzó arcát fogja feléd mutatni, és nem számíthatsz könyörületre tőle.
Mert aminek ellenállsz, az veled marad. Ez is tény.
Tehát mit tehetsz most , hogy bánatodba és fájdalmadba szinte beleroskadsz, fénytelenül éled napjaidat, egyszerűen azért , mert muszáj?
A legfontosabb, - és ez tudom, nem egyszerű - de barátkozz meg kicsit a szavakkal: gyász, halál.
Öltöztessük egy kicsit más ruhába! Ne legyen a "ruhája" komor fekete, mint ahogyan azt a halálról szóló összes, félelmetes képen láthatjuk. Ne legyen a kezében kasza, és ne mutasson félelmetes arckifejezést!
Most beütöttem a google képkeresőbe a halál szót, és valósággal visszarettentem a rám omló szörnyűséges, fekete halálképektől! Érthetetlen, miért alakult ez ki így az idők során..
Egyrészt saját, másrészt pedig általam megbízhatónak titulált emberek tapasztalataira alapozva nyugodt szívvel állíthatom, hogy
a halál egyáltalán nem félelmetes.
De ha nekem nem hiszel, akkor olvass olyan nagy tanítóktól, mint
Szepes Mária , Müller Péter, Popper Péter vagy Balogh Béla.
Ők sem állítanak kevesebbet, mint azt, hogy a halállal ugyan megszűnt a földi lét, de egy másik szférában tovább folytatódik, tehát a halál nem más, mint egy utazás a felsőbb szférákba, ahol a lélek tovább él!
Ha netán teljesen elutasítod ezt a nézőpontot -bár szerintem már egyre kevesebben vannak ilyenek - akkor is érdemes legalább elolvasnod és elgondolkodnod rajta.
Talán találsz bennük valamit, ami vigasztaló lehet gyászodban, fájdalmadban.
Ne zárkózz el a vigasz elől, mert csak így találhatod meg lelki békédet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése