Menj...Úgyis érzem, mától fogva én az árnyékodban állok.
Sohasem kormányozom már belső életem rezdületeit
Lelkem küszöbén egyedül, - soha már az égi fény felé
Nem tartom boldogan kezem,
Mert - mit kerültem -mindig érezem:
Kezemhez érsz.
És ha a földtekén a vad végzet közénk áll,
Itt dobol - duplán dobogva szívemben - szíved,
És álmom-tettem, mint fürtre a bor, Rád vall.
S ha forrón kérem az Eget magamért,
Neved is fülébe forr,
S könnyemben szeme látja könnyedet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése