2014. augusztus 4., hétfő

Nem szabad félned, erős vagy !

Mindenki fél valamitől.

A múlttól, a mától, a holnaptól, az ismeretlentől, a megszokottól, a boldogtalanságtól az egyedülléttől és még sorolhatnám.

Egész életünket egy tudatos vagy tudattalan , spontán félelemben éljük le, és szinte minden apró cselekedetünket az határoz meg, hogy egy kis biztonságra leljünk ebben a világban, vagy legalább a saját kis világunkban.

A biztonság persze csak illúzió, nem létező dolog, mi már tudjuk ezt, és mindenki tudja,  aki egyik pillanatról a másikra veszített el biztosnak tűnő dolgokat és embereket az életéből.
Amikor ma azt mondod a párodnak, ó, milyen jó lesz majd egy hét múlva !- talán addigra már rég megváltozott a  helyzet és te összetörten ülsz egyedül valahol, a nemrég még élő múlton merengve....

Mégis, napról napra úgy döntünk, igenis tovább haladunk, keresünk még akkor is legalább egy pici  fényt az életünkben, ami majd kitágul és egyre inkább új életünk része lesz!
A félelem sajnos  nehezen múlik, társad lehet éjjel-nappal, ha megengeded neki.
Miért hagyod mégis? Talán mert ez adja neked a biztonság érzését, illetve annak egy illúzióját. Hiszen a félelem biztos.
Pedig a félelem is fél. 
Attól, hogy eltaszítod magadtól és mást választasz helyette.
Tudja jól, hogy a szeretettel szemben nincs esélye, hogy nagyon könnyen lapátra tehetik. 

Amikor a félelem érzése kezd uralni téged, állítsd meg időben egy célzott, tudatos, nagyon-nagyon szeretetteljes gondolattal ! Ez a gondolat lehet bármi, csak a tiéd legyen és a szeretetről szóljon !

Egy villanásnyi szeretet is elég ahhoz hogy a félelem elmeneküljön.

Vedd magadat körül egy képzeletbéli fehér fénnyel, mely tele van a szeretet simogató érzésével, és legyen ez a te védőpajzsod! Mindig !

Bármikor gondolhatsz egy csodálatos pillanatra, egy közös élményre, egy szívdobbanásnyi valódi boldogságra még így, gyászodban is !  A gondolat ugyanis szabad.
Igen, valóban kell hozzá erő és elszántság, hogy ne tedd fel a kezed tehetetlenül a téged ostromló negatív hullámoknak, de hidd el,  megéri előkutatni magadban ezt az erőt !
Mert ez ott van benned is, ez Isten ereje, amely mindenkit képessé tesz a felemelkedésre, a félelem fellegeinek feloszlatására , és lelked összekuszált szálainak kisimítására.


Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, melyet személyes tapasztalataimat felhasználva  Neked írtam, ha te is gyászolod  szerettedet, és ha úgy érzed, kell a segítség a talpraálláshoz:


      Megrendelheted   E-könyv formájában  

1 200,-Ft-ért ,itt: 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése